Ahogy a szemünk adott színével születünk, éppúgy a hízásra való hajlamot is örökölhetjük. És mivel senkit sem hibáztatunk a szeme színéért, így nem hibáztathatjuk azokat az embereket, akik genetikailag hajlamosak a hízásra.
A gének és az elhízás közötti kapcsolat első jeleit 1952-ben fedezte fel a Michigani Egyetem kutatócsoportja. Főleg helyi középiskolákból 81 ikerpár bevonásával végeztek vizsgálatot. Az ikerpárokon számos mérést végeztek, beleértve a lábhosszt, az alkarhosszt és még az orrmagasságot is.
A mérések lehetővé tették a kutatók számára, hogy kiderítsék, mennyire valószínű, hogy ezeket a különböző tulajdonságokat a szüleiktől örökölték – ezt öröklődésnek nevezzük. A mérési eredmények alapján a legnagyobb arányban örökölhető tulajdonságnak a testsúlyt és a derékkörfogatot találták a kutatók.
Azóta számos hasonló vizsgálatot végeztek, amelyekben olyan ikreket is összehasonlítottak, akik nem együtt nőttek fel. Az egypetéjű ikrek súlya hasonló volt, függetlenül attól, hogy a születésüktől kezdve külön vagy együtt nevelkedtek. Ez mutatja a gének környezeti hatásokkal szembeni erejét a testsúly meghatározásában. Ezek az eredmények együtt vitathatatlan bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a genetika központi szerepet játszik az elhízásban. Néhány bizonyíték arra utal, hogy a genetika hozzájárulásának aránya 40-70% között van. Ez azt jelenti, hogy a szülőktől örökölt gének növelhetik az elhízás kialakulásának kockázatát.
Megosztom
40–70%
A genetika központi szerepet játszik az elhízásban, és néhány bizonyíték arra utal, hogy a genetika 40-70 %-ban felelős.
Mennyi energiára van szükségünk a szervezet alapvető funkcióinak működtetéséhez
Hogyan és hol tároljuk zsírként a felesleges kalóriákat a szervezetünkben
Most már tudjuk, hogy ezeknek a dolgoknak kevésbé lehet köze személyiségünkhöz és életmódbeli döntéseinkhez, és sokkal inkább a génjeinkhez.
A környezetünk megváltozott, de a génjeink nem
De ha ez a helyzet, miért volt nagyon kevés elhízott ember száz évvel ezelőtt? Ahogy Francis Collins genetikus fogalmaz: „A genetika tölti meg a pisztolyt, de a környezet húzza meg a ravaszt”.
Génjeink nem változtak az elmúlt száz évben. Valójában az elmúlt 50 000 év során nagyrészt változatlanok maradtak. Ami megváltozott, az a környezetünk. Ahogy bizonyos környezeti hatások néhányunknál allergiát válthatnak ki, egyes génjeinket is megváltoztathatja és aktiválhatja a környezet.
Most más környezetben élünk, más típusú stresszel, ételekkel és technológiával találkozunk. Ezek most új módon lépnek kapcsolatba a génjeinkkel. Ennek egyik eredménye az elhízás.
A genetika egyes embereknél fokozza az elhízás kockázatát a mai környezetben
Joseph Proietto professzor, az elhízásra specializálódott kutató és
klinikus úgy magyarázza el az elhízás genetikai alapját, hogy
példaként két edényt hoz fel. Ezek különböző méretűek: az egyik edény
öt litert képes tárolni, míg a másik edény ötvenet. Az edények éjszaka
az esőben állnak, és reggel mindkettő tele van vízzel.
Nem meglepő, hogy a nagyobb edény több vizet tartalmaz, mint a kisebb edény. Joseph Proietto professzor elmagyarázza, hogy ez azért van, mert a nagyobb edényt több víz tárolására tervezték. „Más szóval, az elhízás kialakulásához a genetikai felépítésre (ahogy az edényt elkészítették) és a környezetre (az esőre) is szükség van” – mondja.
Megosztom
„Az elhízás kialakulásához a genetikai struktúrára és a környezetre is szükség van”
A link with your BMI result has been sent to the email address.
An error has occured. The email wasn't sent.
Találja meg az Önhöz illő testsúlykontroll-stratégiát!
Hogyan használhatjuk fel ezeket az információkat? Elvégre nem változtathatunk génjeinken. Ugyanakkor az egyéni genetikai különbségeink miatt alakul ki kisebb vagy nagyobb kockázattal elhízás. Tehát minél többet tudunk génjeinkről, annál több információ áll a rendelkezésünkre, hogy megfelelő döntést hozhassunk a testúlykontrollal kapcsolatban. Például megpróbálhatjuk minimalizálni az elhízás kialakulásának kockázatát növelő környezeti tényezőket.
Az egyéni genetikai felépítésünknek köszönhetően eltérően reagálhatunk a különböző típusú kezelésekre. Ami az egyik ember számára működik, másnak lehet, hogy nem. Ezért van szükségünk a testsúlykontroll egyéni megközelítésére,
Irodalomjegyzék:
Clark PJ. The heritability of certain anthropometric characters as ascertained from measurements of twins. Am J Hum Cenet 1956; 8:49-54.
Waalen J. The genetics of human obesity. Translational Research 2014; 164(4):293–301.
Guyenet S. The hungry brain. Outsmarting the instincts that make us overeat. New York: Flatiron 2017.
Farooqi IS. Genetics of Obesity. In: Thomas A Wadden & George A Bray (szerk.). Handbook of Obesity Treatment. New York: Guilford Press 2018; 64-74.
Guyenet SJ & Schwartz MW. Regulation of Food Intake, Energy Balance, and Body Fat Mass: Implications for the Pathogenesis and Treatment of Obesity. The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism 2012; 97:745–755.
Morris R. Stranger in a strange land: an optimal-environments account of evolutionary mismatch. Synthese 2018;1-26.
Qi L. & Cho YA. Gene-environment interaction and obesity; Nutr. Rev. 2008; 66(12):684–694.
Bell CG, Walley AJ & Proguel P. The genetics of human obesity. Nature Reviews - Genetics 2005; 6:221-234.
Proietto J. Body Weight Regulation. Essential Knowledge to lose weight and keep it off. Xlibris 2016.
„28 éves voltam és 180 kiló. Férjnél voltam, és volt két csodálatos kisfiunk. Sok dolog volt az életemben, aminek örülhettem volna, de én inkább nagyon depressziós voltam.”
Miért gondoljuk, hogy az elhízás betegség, és nem egyszerűen az akaraterő hiánya vagy az életmód okozza? A válasz egy része abban rejlik, hogy az elhízás többről szól, mint amennyit a felszínen láthatunk. Sokkal többről.
Az Ön testtömegindexe (BMI) a testsúlyából és a magasságából számított érték. Ez nem kifejezetten a testzsírszázalékra utal, viszont könnyedén megmutatja, hogy súlya az egészséges vagy az egészségtelen tartományba esik-e.
