A nagy fiúk nem sírnak...és más tévhitek

Genderideológiának nevezik azt az internalizált, kulturális meggyőződésrendszert, amely megszabja, hogy az adott nem képviselőinek milyen viselkedésformákat kell követniük.

A hagyományos, „férfias” ideológia valahogy így néz ki: A férfiaknak soha nem szabad gyengeséget mutatniuk vagy nőies dolgokkal foglalkozniuk, sőt, kalandos életet kell élniük, amelynek olykor az erőszakosság is része lehet. Sikerre kell törekedniük, és „kősziklának” kell lenniük egyfajta „kemény-legény” mentalitással.

Azt gyanítom, hogy a legtöbb férfi, aki ezt a bekezdést olvassa, könnyen felismeri ezeket az attitűdöket. De vajon mennyire érdemes hinni egy ilyen típusú hozzáállásban? Illetve lehetséges az, hogy napjaink „férfias” gondolkodásmódja egyenesen káros lehet az egészségre?

Pszichológus vagyok, és úgy gondolom, hogy az ítélkezés helyett önmagunk és mások megértése az alapja annak, hogy pozitív irányba változzunk. Ez lehetőséget ad az önreflexióra, és segít eldöntenünk, hogy mely cselekvési mód visz minket közelebb ahhoz a személyhez, akivé a leginkább szeretnénk válni.

Hogyan értelmezzük tehát a társadalmi normák betartására irányuló vágyunkat?

Mindannyian tudjuk, hogy az emberek túlélési ösztönökkel rendelkeznek. Erre általában a fizikai életben maradás tekintetében gondolunk. De tudja mit? A fizikai túlélésen felül a szociális életben maradáshoz is vannak ösztöneink.

Az emberek szociális „állatok”. Szeretnénk beilleszkedni, és elkerülni az elutasítást. Éppen ezért nem meglepő, hogy különböző szabályrendszernek igyekszünk megfelelni, amik megszabják, hogy mi az, ami rendben van, és mi az, ami nem.

És itt jön a lényeg: Lehetséges, hogy olyan hiedelmeket alakítottunk ki, amelyek akadályozzák a testsúlykezelést?

És akkor mi van? Jelent ez bármit is? Nos, fontolja meg! Úgy tűnik, hogy a férfiak máshogy értelmezik a testsúlytöbblet mértékét, mint a nők. Szinte sosem hallani, hogy egy férfi megkérdezi a partnerét: „Ebben kövérnek tűnök?”

Az viszont nem megy ritkaságszámba, hogy egy férfi a hasát ütögetve kihúzza magát és azt mondja: „Mindig is nagy, erős fickó voltam.”

Még ha a férfiak el is ismerik a túlsúlyukat, kevésbé valószínű, hogy egészségügyi problémákhoz kapcsolják, mint ahogy az egyébként a nőknél jellemző. És a férfiak esetében kevésbé valószínű, hogy megpróbálják kezelni a túlsúlyukat.

Az elhízás a világ minden táján növekszik. Meglepődne, ha azt mondanám, hogy az 1946-1964 között született férfiak között 1950 óta minden évtizedben 29%-kal nőtt az elhízás gyakorisága? Ez valóban sokkoló statisztika…

Képzelje el, hogy nem elégedett a testsúlyával. Emiatt nyilván rosszul érzi magát a bőrében. Ennek az érzésnek az elfojtása semmin sem változtat, csak fokozza a testsúlyával kapcsolatos problémáját. Önképünk elég súlyos pofonokat kap egy ilyen ördögi körben.

Egyeseknél az úgynevezett „imposztorszindróma” is kialakul. Kívülről erős, belül pedig sérült.

Rendben, tehát a férfiak valamilyen okból csendben szenvednek, és rosszul érzik magukat attól, hogy semmi sem változik.

Most azonban, hogy a sérülésekhez még a sértések is hozzáadódnak, a fejlett országokban a férfiak esetében nagyobb a kockázata annak, hogy szinte az összes krónikus betegség kialakul: Tüdőrák, májbetegség, szívbetegség, stroke, és igen, az elhízás.

A férfiak általában úgy reagálnak a stresszre, hogy megtagadják a probléma létezését, így még véletlenül sem kérnek segítséget. Ez az, amikor a túlélési ösztön működésbe lép. Ösztönösen az örömöt és a fájdalom elkerülését célozzuk meg. A leggyakoribb megküzdési stratégia a menekülés vagy az elkerülés.

Tehát mit érdemes tenni? Szerencsére az alapértelmezett elkerülésen túl is vannak lehetőségek.

A stresszhez társuló érzelmek kétféleképpen kezelhetők: vagy elnyomással (az érzelem minimalizálása – represszió), vagy közvetlen összpontosítással (érzékenyítés).

Ezek a különböző válaszok különböző mintázatot alkotnak:

• A harcolj/menekülj jól társul a represszióval, és összefügg azzal, amit cselekvésközpontú megküzdésnek nevezünk.
• A gondoskodj/oltalmazz az érzékenyítéssel kapcsolatos, és összefügg azzal, amit érzelemközpontú megküzdésnek nevezünk.

Itt nincs jó vagy rossz. Szeretném, ha úgy gondolna a stresszre adott reakciókra, mint választási lehetőségekre. Ha az A terv nem működik, fontolja meg a B tervet.

A férfiak hajlamosak a cselekvésközpontú megküzdésre és az érzelmek elnyomására, tehát inkább a harcolj/menekülj utat választják. Pedig van alternatíva. Nagyon fontos az érzelmek kifejezése és az önmagunkkal és másokkal való foglalkozásra való összpontosítás. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egy teljesen új alternatívák világát nyissuk meg.

Jó, ha van választási lehetőségünk, mert az elhízás komplex betegség, nem pedig pusztán a rossz személyes döntések és az akaraterő hiányának az eredménye. Sokkal inkább a biológiai, genetikai, társadalmi és környezeti (és személyes) tényezőket tükrözi.

Ezért van az, hogy krónikus betegségként értelmezzük. Mint minden krónikus betegséget, ezt sem lehet egyedül kezelni.

Nézzünk meg két, közvetlenül a férfiakra irányuló, súlykontrollal kapcsolatos vizsgálatot. Az egyiket FFIT-programnak (Football Fans in Training – Focidrukkerek Edzésen) hívták, ahol futballstadionokban tartottak programokat a résztvevők számára.

A másik neve HAT-TRICK (Mesterhármas) volt, aminek keretei között egy félprofesszionális jégkorongstadion öltözőit használták a férfi célközönséggel való kapcsolattartásra.

A kutatások szerint azok a programok vonzóbbak a férfiak számára, amelyekben:

• hasonló gondolkodású férfiakkal folytatott csoportos interakciók vannak,
• humort használnak a program végzése során,
• egyfajta versengés jellemző,
• és a testmozgásra és a táplálkozásra egyaránt összpontosítanak.

De mi van akkor, ha Ön nem fogadja el azt a koncepciót, hogy az elhízás olyan krónikus betegség, ami szakember bevonását igényli?

A metaforák rajongója vagyok, ezért engedje meg, hogy egyet itt is alkalmazzak. Ahelyett, hogy olyan betegnek vagy gyengének látná magát, akinek segítségre van szüksége, hajlandó lenne inkább sportolóként tekinteni önmagára?

A sportolóknak edzőkre van szükségük. Nagyon kevés atléta jut el tréner nélkül a csúcsra. Sőt, az elitsportolóknak egy egész edzői csapatuk van. Tudna az egészséges testsúly felé vezető útra úgy tekinteni, mint egy sportoló küldetésére?

Ez olyan, mintha egy hosszú, szezonon kívüli időszak után visszatérne az edzéshez.

A sporthoz hasonlóan az, hogy az egészségügyi csapat kikből áll, az egyén szükségleteitől és az egészségi állapotától függ. De általában elhízás elleni terápiára szakosodott orvost, táplálkozási szakértőt, fiziológust és egészségpszichológust is magában foglalhat. 

Orvosa értékelheti testsúlyának az egészségére gyakorolt hatását, segíthet a személyre szabott testsúlykontroll-terv kidolgozásában, illetve különböző kezeléseket ajánlhat, amennyiben szükséges. A táplálkozási szakemberek segíthetnek az egészséges étrend és a kalóriacsökkentő-módszerek megtalálásában, a mozgásterápiás szakemberek a személyre szabott testmozgásterv kialakításában asszisztálhatnak, a pszichológus pedig a viselkedés megváltoztatásában és az egészséges önbecsülés előmozdításában lehet a segítségére.