Go to the page content

Fogyás a COVID-19 miatti lezárás után: mi van akkor, ha a megoldás máshol van, mint ahol eddig kereste?

Sokunk tapasztalt súlygyarapodást a COVID-19 miatti lezárás alatt, egyszerűen azért, mert ezek stresszes idők voltak, és közel voltunk a hűtőinkhez. Ha azelőtt is túlsúlyos volt, és a lezárás után még néhány extra kilóval több lett, újabb diétával próbálkozik, vagy beiratkozik edzőterembe, esetleg orvoshoz fordul?

A tudás hatalom:
Úgy tekintsünk a problémára, ahogy az van

Tudta, hogy az elhízás krónikus betegség? Komolyan. Kiderült, hogy hosszú időn keresztül ezt elég rosszul tudtuk.

A kulturális narratíva szerint a testsúly egyszerűen szabályozható a „kalóriák be” és a „kalóriák ki” közötti egyensúllyal. Ha tehát hízik, mert túl sok kalóriát visz be, egyszerűen csökkentse a bevitelt, és fogyni fog.

Ne tegyünk úgy, mintha a testsúlykontroll egyszerű dolog lenne

Kiderült, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek. Miért? Mert a testsúly nem viselkedés kérdése. Ennek eredményeképpen nem tudja közvetlenül kontrollálni a testsúlyát!

Micsoda felháborító dolog ilyet mondani, mi? Íme egy példa. Ha ma arra kérném, hogy egyen 3 adag gyümölcsöt, megtehetné (feltéve, hogy éppen hozzájut).

Ha arra kérném, hogy sétáljon 30 percet valamikor reggel 8 és este 9 óra között, valószínűleg ezt is megtehetné. De ha azt kérném, hogy a következő 6 órában 0,3 kg-ot hízzon – nem is, legyen inkább 5,5 kg – ez már nem menne.

Számítsa ki a BMI-jét

cm
ft
in
kg
st
lb

Az Ön BMI-je

__

Az Ön BMI besorolása

__

A viselkedés egyszerű. A testsúly nem

Sok mindent tud kontrollálni (ismét csak a határokon belül) azzal kapcsolatban, hogy mit eszik és hogyan mozog. De mivel a testsúly nem egyfajta viselkedés, nem vagyunk képesek arra, hogy úgy változtassuk a testsúlyunkat, mintha egy termosztátot tekergetnénk.

Sőt, kiderült az is, hogy a gének is sokat számítanak. Becslések szerint az elhízás kialakulásának valószínűsége kb. 40-70%-ban a géneknek köszönhető. Továbbá, a társas környezet és a testsúly közötti összefüggés is fennáll.

Arról nem is beszélve, hogy társadalmunk úgy fejlődött, hogy a magas kalória- és alacsony tápanyagtartalmú ételekhez való hozzáférés egyszerű, de testmozgási lehetőségekhez jutni nehéz.

Más szóval, függetlenül attól, honnan nézzük, a tudományos bizonyítékok egyértelműen alátámasztják azt, hogy a súly nem választás és akaraterő kérdése, hanem összetett genetikai, biológiai, szociokulturális és pszichológiai tényezők eredménye.

 „Becslések szerint az elhízás kialakulásának valószínűsége kb. 40-70%-ban a géneknek köszönhető.”

-Dr. Michael Vallis

Tehát mitől válik az elhízás betegséggé?

Nos, nem a kilók számától a mérlegen, hanem a felesleges zsírsejtek egészségre, funkcióképességre és életminőségre gyakorolt hatásától. A zsírsejtek nem passzívak. Nem csak ülnek ott, és nem tesznek semmit.

A zsírsejtek olyan hormonokat és peptideket választanak ki, amelyek ha közel vannak a szívhez, májhoz, hasnyálmirigyhez stb. (intraabdominális zsírszövet), akkor betegségeket okozhatnak.

Lépjünk tovább még egyet. Rendkívül fontos megérteni, hogy a szervezet védi – igen, védi – a legnagyobb testsúlyú állapotot! Szervezetünkben alapvető, ösztönös megküzdési reakciók léteznek. Nézzünk meg néhány példát.

Mivel a szervezetünk túlmelegedése az agykárosodás kockázatával jár, automatikusan elkezdünk verejtékezni, hogy csökkentsük a testhőmérsékletünket. Egy másik példa: A fázás nem tesz jót; kárt tehet bennünk, ezért amikor hideg van, automatikusan elkezdünk remegni, hogy felmelegedjünk. Eddig egyszerű.

Nos, ehhez hasonlóan a test úgy van felépítve, hogy ellenálljon a fogyásnak. A távoli múltban, amikor nem volt könnyű ételt találni, gyakran fennállt az éhezés kockázata. Tehát, amikor lefogyunk, a beépített mechanizmusaink újra beindulnak. A remegés és az izzadás helyett az agyunk fokozza az éhségérzetet, megszünteti a teltségérzetet és lelassítja az anyagcserét. Tehát ezek a létfenntartó mechanizmusok még ma is működnek a színfalak mögött...

„Valahol 3 és 6 hónap között a testsúlycsökkenés megáll, és az elért szinten marad. Ez történik, amikor a biológia átveszi az irányítást. Ezt hibának nevezni erős leegyszerűsítés lenne.”

-Dr. Michael Vallis

A jól ismert pillanat, amikor a biológia átveszi az irányítást

Szinte mindenki tudja, hogy van egy megjósolható fogyási görbe. A fogyás korai szakaszában a súlycsökkenés simán megy. Valahol 3 és 6 hónap között a súlycsökkenés megáll, és az elért szinten marad. Ez történik, amikor a biológia átveszi az irányítást. Ezt hibának nevezni erős leegyszerűsítés lenne.

És miért mondom ezt? Nos, amikor az emberek az energia-be/energia-ki modell szerint működnek, a céljaik és elvárásaik ezen alapulnak.

Valaki, akit meggyőztek arról, hogy így gondolkodjon, felállíthat egy olyan célt, hogy heti 0,5 kg-ot fogy. Akkor 5 hét: 2,5 kg. 10 hét: 5 kg. 30 hét: 15 kg. Fantasztikus! Csináljuk! Nos, sajnos annak az esélye, hogy ez így fog történni, nagyon, nagyon alacsony. Mert a szervezetének más elképzelései vannak, és nem lehet kijátszani az anyatermészetet.

Az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” gondolkodásmód valójában árt nekünk

Hatalmas probléma van a széles körben elterjedt „egyen kevesebbet, mozogjon többet” gondolkodásmóddal. Amikor az emberek végigmennek a kiszámítható fogyási szakaszokon, és a kezdeti sikert a testsúlycsökkenés elkerülhetetlen leállása követi, minden esetben magukat hibáztatják.

Ez aztán események olyan láncolatát indítja el, ami nem produktív. Ha valamit tudunk az elhízással élő emberekről, az az, hogy többször is jelentős erőfeszítéseket tesznek a fogyás érdekében. Idővel azonban a tapasztalataik valószínűleg ilyenek: Megpróbálom, de nem sikerül; megpróbálom, de nem sikerül; megpróbálom, de nem sikerül. Ismerősnek hangzik?

„A próbálkozást követő kudarcok sorozata pedig végül oda vezet, hogy az ember feladja! Ezt »tanult tehetetlenségnek« nevezik, és egy nagyon veszélyes pszichológiai jelenség.”

-Dr. Michael Vallis

Tanult tehetetlenség

Amikor ezt a mintát látom, pszichológusként nagyon felzaklat. Miért? Mivel a próbálkozást követő kudarcok sorozata végül oda vezet, hogy az ember feladja! Ezt „tanult tehetetlenségnek” nevezik, és ez egy nagyon veszélyes pszichológiai jelenség. Olyan, mint a depresszió. Rányomja a bélyegét az élet legtöbb területére. Tönkre teszi az ember önbecsülését.

Nemrégiben számos vizsgálatot végeztek annak megértésére, hogy hogyan lehetne jobbá tenni az elhízással élők gondozását. Azzal szembesülünk, hogy az elhízással élő emberek valójában nem támogatóként tekintenek az egészségügyi szakemberekre, és azt gondolják, hogy a testsúlykontroll csak tőlük függ, és csak jobban kell összpontosítaniuk a diétára és a testmozgásra. A szakemberek úgy gondolják, hogy habár segíthetnek, de a diéta és a testmozgás az egyetlen út.

Eljött az ideje a narratíva megváltoztatásának

Az 1970-es évek végétől dolgozom együtt elhízással élő emberekkel. Időről időre azt láttam, hogy az elhízással élő emberek számára hihetetlenül dühítő, amikor valaki odamegy hozzájuk, és azt mondja: „Hát, csak kevesebbet kell enned, és több testmozgást kell végezned.”

Olyan, mintha erre a következő választ várnák: „Tényleg? Hű, még senki sem mondta ezt nekem. Nem gondoltam volna, hogy a kevesebb evés és a több testmozgás segíthet.”

Az, hogy újra és újra szembesültem ezzel a történettel, az azt jelenti, hogy rossz forgatókönyv szerint csinálunk valamit. Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a narratívát arról, hogy mit is jelent az elhízás, hogy hogyan alakul ki, és hogyan kezelhető.

Amikor valaki arra kér, hogy magyarázzam el, miért emelkedik az elhízás előfordulási aránya, a válaszom az, hogy „Mert az emberi agy már nem alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amelyben él.” Semmi baj nincs a személlyel és az aggyal. De ha kombináljuk a környezettel, már problémák merülhetnek fel.

Mi lenne, ha megváltoztatná azt az elhízással kapcsolatos hiedelmét, hogy az mindössze az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” kérdése - amely hiedelem egyébként a kudarc záloga?

Mellesleg, amikor valaki vesztesnek érzi magát, és feladja, akkor már nem fog törődni önmagával.

„Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a narratívát arról, hogy mit is jelent az elhízás, hogy hogyan alakul ki, és hogyan kezelhető.”

-Dr. Michael Vallis

Tehát mi az alternatíva? Nos, hadd magyarázzak el valamit.

Mi van akkor, ha az elhízás egy krónikus betegség, amely genetikai, környezeti, biológiai (különösen az agyban), szociális és pszichológiai problémákból ered, amelyeket felerősítenek a modern életmód túlzottan feldolgozott élelmiszerei, a túlterhelt élet, és a magunkra fordított túl kevés idő.

Mi van akkor, ha – annak ellenére, hogy minden erőfeszítést megtett – még soha nem kapott kezelést erre a betegségre. Eddig még senki sem kezelte Önt a jelenlegi tudásunk szerinti megközelítés alapján. A korábbi kísérletek az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” perspektíva köré összpontosultak.

Ha szemléletet tudna váltani, vajon mi történne? 

Remény

Íme a jövőképem: Úgy gondolom, hogy ez a szemléletváltás képes visszahozni a reményt az elhízás kezelése terén, és utat fog mutatni az önbecsülés helyreállításához is.

„Ez a szemléletváltás képes visszahozni a reményt az elhízás kezelése terén, és utat fog mutatni az önbecsülés helyreállításához is.”

-Dr. Michael Vallis

Attól tartok, hogy az elhízással élő emberek magukat hibáztatják– valójában tudjuk, hogy ez így van; ezt „internalizált testsúly-előítéletnek” nevezik –, és nem úgy látják, hogy az egészségügyi szakemberek feladata, hogy segítsenek.

Ha azonban bármely más krónikus betegséghez hasonlóan közelítjük meg az elhízást, akkor változtathatunk a helyzeten. Az egészségügyi szakemberek fel tudnák használni a más krónikus betegségben szenvedők támogatása során elsajátított készségeiket, hogy segítsék az elhízással élőket. Végül is az elhízás kezelése sokkal inkább olyan terápiás megoldásokat igényel, amelyek javítják az egészségi állapotunkat, a mindennapi működésünket, az életminőséget, nem pedig csak arról van szó, hogy valaki mennyit tud fogyni.

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon Ön hajlandó lenne-e segítséget kérni, hogy kezelje a betegségét.

Irodalomjegyzék:
  • Bray GA, Kim KK, Wilding JPH, World Obesity Federation. Obesity: a chronic relapsing progressive disease process. A position statement of the World Obesity Federation. Obes Rev Off J Int Assoc Study Obes. 2017;18(7):715–23.
  • AMA resolutions. 2012. június.
  • Food and Drug Administration. Guidance for Industry Developing Products for Weight Management 2007;
  • Canadian Obesity Network.
  • EASO: 2015 Milan Declaration: A Call to Action on Obesity.;
  • RCP(UK). RCP calls for obesity to be recognised as a disease. https://www.rcplondon.ac.uk/news/rcp-calls-obesity-be-recognised-disease.
  • Mechanick JI, Hurley DL, Garvey WT. Adipposity-based chronic disease as a new diagnostic term: the American Association of Clinical Endocrinoligy and American College of Endocrinology Position Statement. Endocr Pract Off J Am Coll Endocrinol Am Assoc Clin Endocrinol. 2017 Mar;23(3):372–8.
  • Waalen J. The genetics of human obesity. Translational Research 2014; 164(4):293–301.
  • Kaprio J, Eriksson J, Lehtovirta M, Koskenvuo M, Tuomilehto J. Heritability of leptin levels and the shared genetic effects on body mass index and leptin in adult Finnish twins. IntJObesRelatMetabDisord2001Jan251132-7. 2001;25(1):132-7.
  • Freedhoff Y; S AM. Best Weight: a Practical Guide to Office-Based Obesity Management. Canadian Obesity Network; 2010.
  • Sharma AM, Bélanger A, Carson V, Krah J, Langlois M-F, Lawlor D, et al. Perceptions of barriers to effective obesity management in Canada: Results from the ACTION study. Clin Obes. 2019 Oct;9(5):e12329.
  • Caterson ID, Alfadda AA, Auerbach P, et al. Gaps to bridge: misalignment between perception, reality and actions in obesity. Diabetes Obes Metab. 2019;1–11.
  • Vallis M. Quality of life and psychological well-being in obesity management: improving the odds of success by managing distress. J Clin Pract. 2016 Mar;70(3):196–205.   

Kapcsolódó cikkek