Fogyás a COVID-19 miatti lezárás
után: mi van akkor, ha a megoldás máshol van, mint ahol eddig kereste?
Sokunk tapasztalt súlygyarapodást a COVID-19 miatti lezárás alatt,
egyszerűen azért, mert ezek stresszes idők voltak, és közel voltunk a
hűtőinkhez. Ha azelőtt is túlsúlyos volt, és a lezárás után még néhány
extra kilóval több lett, újabb diétával próbálkozik, vagy beiratkozik
edzőterembe, esetleg orvoshoz fordul?
Dr Michael Vallis
2020. augusztus
A tudás hatalom:
Úgy tekintsünk a problémára, ahogy az van
Tudta, hogy az elhízás
krónikus betegség? Komolyan. Kiderült, hogy hosszú időn
keresztül ezt elég rosszul tudtuk.
A kulturális narratíva szerint a testsúly egyszerűen szabályozható a
„kalóriák be” és a „kalóriák ki” közötti egyensúllyal. Ha tehát hízik,
mert túl sok kalóriát visz be, egyszerűen csökkentse a bevitelt, és
fogyni fog.
Ne tegyünk úgy, mintha a testsúlykontroll egyszerű
dolog lenne
Kiderült, hogy a dolgok nem olyan egyszerűek. Miért? Mert a testsúly
nem viselkedés kérdése. Ennek eredményeképpen nem tudja közvetlenül
kontrollálni a testsúlyát!
Micsoda felháborító dolog ilyet mondani, mi? Íme egy példa. Ha ma
arra kérném, hogy egyen 3 adag gyümölcsöt, megtehetné (feltéve, hogy
éppen hozzájut).
Ha arra kérném, hogy sétáljon 30 percet valamikor reggel 8 és este 9
óra között, valószínűleg ezt is megtehetné. De ha azt kérném, hogy a
következő 6 órában 0,3 kg-ot hízzon – nem is, legyen inkább 5,5 kg –
ez már nem menne.
A link with your BMI result has been sent to the email address.
An error has occured. The email wasn't sent.
A viselkedés egyszerű. A testsúly nem
Sok mindent tud kontrollálni (ismét csak a határokon belül) azzal
kapcsolatban, hogy mit eszik és hogyan mozog. De mivel a testsúly nem
egyfajta viselkedés, nem vagyunk képesek arra, hogy úgy változtassuk a
testsúlyunkat, mintha egy termosztátot tekergetnénk.
Sőt, kiderült az is, hogy a gének is sokat számítanak. Becslések
szerint az elhízás kialakulásának valószínűsége kb. 40-70%-ban a géneknek
köszönhető. Továbbá, a társas
környezet és a testsúly közötti összefüggés is fennáll.
Más szóval, függetlenül attól, honnan nézzük, a tudományos
bizonyítékok egyértelműen alátámasztják azt, hogy a súly nem választás
és akaraterő kérdése, hanem összetett genetikai,
biológiai,
szociokulturális és pszichológiai tényezők eredménye.
Megosztom
„Becslések szerint az elhízás kialakulásának valószínűsége kb.
40-70%-ban a géneknek köszönhető.”
Nos, nem a kilók számától a mérlegen, hanem a felesleges zsírsejtek
egészségre, funkcióképességre és életminőségre gyakorolt hatásától. A
zsírsejtek nem passzívak. Nem csak ülnek ott, és nem tesznek semmit.
A zsírsejtek olyan hormonokat és peptideket választanak ki, amelyek
ha közel vannak a szívhez, májhoz, hasnyálmirigyhez stb.
(intraabdominális zsírszövet), akkor betegségeket okozhatnak.
Lépjünk tovább még egyet. Rendkívül fontos megérteni, hogy a
szervezet védi
– igen, védi – a legnagyobb testsúlyú állapotot! Szervezetünkben
alapvető, ösztönös megküzdési reakciók léteznek. Nézzünk meg néhány példát.
Mivel a szervezetünk túlmelegedése az agykárosodás kockázatával jár,
automatikusan elkezdünk verejtékezni, hogy csökkentsük a
testhőmérsékletünket. Egy másik példa: A fázás nem tesz jót; kárt
tehet bennünk, ezért amikor hideg van, automatikusan elkezdünk
remegni, hogy felmelegedjünk. Eddig egyszerű.
Nos, ehhez hasonlóan a test úgy van felépítve, hogy ellenálljon a
fogyásnak. A távoli múltban, amikor nem volt könnyű ételt találni,
gyakran fennállt az éhezés kockázata. Tehát, amikor lefogyunk, a
beépített mechanizmusaink újra beindulnak. A remegés és az izzadás
helyett az agyunk fokozza az éhségérzetet,
megszünteti a teltségérzetet és lelassítja az anyagcserét. Tehát ezek
a létfenntartó mechanizmusok még ma is működnek a színfalak mögött...
Megosztom
„Valahol 3 és 6 hónap között a testsúlycsökkenés megáll, és az elért
szinten marad. Ez történik, amikor a biológia átveszi az irányítást.
Ezt hibának nevezni erős leegyszerűsítés lenne.”
A jól ismert pillanat, amikor a biológia átveszi az irányítást
Szinte mindenki tudja, hogy van egy megjósolható fogyási görbe. A
fogyás korai szakaszában a súlycsökkenés simán megy. Valahol 3 és 6
hónap között a súlycsökkenés megáll, és az elért szinten
marad. Ez történik, amikor a biológia átveszi az irányítást. Ezt
hibának nevezni erős leegyszerűsítés lenne.
És miért mondom ezt? Nos, amikor az emberek az energia-be/energia-ki
modell szerint működnek, a céljaik és elvárásaik ezen alapulnak.
Valaki, akit meggyőztek arról, hogy így gondolkodjon, felállíthat
egy olyan célt, hogy heti 0,5 kg-ot fogy. Akkor 5 hét: 2,5 kg. 10 hét:
5 kg. 30 hét: 15 kg. Fantasztikus! Csináljuk! Nos, sajnos annak
az esélye, hogy ez így fog történni, nagyon, nagyon alacsony. Mert a
szervezetének más elképzelései vannak, és nem lehet kijátszani az anyatermészetet.
Az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” gondolkodásmód valójában árt nekünk
Ez aztán események olyan láncolatát indítja el, ami nem produktív.
Ha valamit tudunk az elhízással élő emberekről, az az, hogy többször
is jelentős erőfeszítéseket tesznek a fogyás érdekében. Idővel azonban
a tapasztalataik valószínűleg ilyenek: Megpróbálom, de nem sikerül;
megpróbálom, de nem sikerül; megpróbálom, de nem sikerül. Ismerősnek hangzik?
Megosztom
„A próbálkozást követő kudarcok sorozata pedig végül oda vezet, hogy
az ember feladja! Ezt »tanult tehetetlenségnek« nevezik, és egy nagyon
veszélyes pszichológiai jelenség.”
Amikor ezt a mintát látom, pszichológusként nagyon felzaklat. Miért?
Mivel a próbálkozást követő kudarcok sorozata végül oda vezet, hogy az
ember feladja! Ezt „tanult tehetetlenségnek” nevezik, és ez egy nagyon
veszélyes pszichológiai jelenség. Olyan, mint a depresszió. Rányomja a
bélyegét az élet legtöbb területére. Tönkre teszi az ember önbecsülését.
Nemrégiben számos vizsgálatot végeztek annak megértésére, hogy hogyan
lehetne jobbá tenni az elhízással élők gondozását. Azzal szembesülünk,
hogy az elhízással élő emberek valójában nem támogatóként tekintenek
az egészségügyi szakemberekre, és azt gondolják, hogy a
testsúlykontroll csak tőlük függ, és csak jobban kell
összpontosítaniuk a diétára
és a testmozgásra. A szakemberek úgy gondolják, hogy habár
segíthetnek, de a diéta és a testmozgás az egyetlen út.
Eljött az ideje a narratíva megváltoztatásának
Az 1970-es évek végétől dolgozom együtt elhízással élő emberekkel.
Időről időre azt láttam, hogy az elhízással élő emberek számára
hihetetlenül dühítő, amikor valaki odamegy hozzájuk, és azt mondja:
„Hát, csak kevesebbet kell enned, és több testmozgást kell végezned.”
Olyan, mintha erre a következő választ várnák: „Tényleg? Hű, még
senki sem mondta ezt nekem. Nem gondoltam volna, hogy a kevesebb evés
és a több testmozgás segíthet.”
Az, hogy újra és újra szembesültem ezzel a történettel, az azt
jelenti, hogy rossz forgatókönyv szerint csinálunk valamit. Itt az
ideje, hogy megváltoztassuk a narratívát arról, hogy mit is jelent az
elhízás, hogy hogyan alakul ki, és hogyan kezelhető.
Amikor valaki arra kér, hogy magyarázzam el, miért emelkedik az
elhízás előfordulási aránya, a válaszom az, hogy „Mert az emberi agy
már nem alkalmazkodik ahhoz a környezethez, amelyben él.” Semmi baj
nincs a személlyel és az aggyal. De
ha kombináljuk a környezettel, már problémák merülhetnek fel.
Mi lenne, ha megváltoztatná azt az elhízással kapcsolatos hiedelmét,
hogy az mindössze az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” kérdése -
amely hiedelem egyébként a kudarc záloga?
Mellesleg, amikor valaki vesztesnek érzi magát, és feladja, akkor
már nem fog törődni önmagával.
Megosztom
„Itt az ideje, hogy megváltoztassuk a narratívát arról, hogy mit is
jelent az elhízás, hogy hogyan alakul ki, és hogyan kezelhető.”
Tehát mi az alternatíva? Nos, hadd magyarázzak el valamit.
Mi van akkor, ha az elhízás egy krónikus betegség, amely genetikai,
környezeti, biológiai (különösen az agyban), szociális és
pszichológiai problémákból ered, amelyeket felerősítenek a modern
életmód túlzottan feldolgozott élelmiszerei, a túlterhelt élet, és a
magunkra fordított túl kevés idő.
Mi van akkor, ha – annak ellenére, hogy minden erőfeszítést megtett
– még soha nem kapott kezelést erre a betegségre. Eddig még senki sem
kezelte Önt a jelenlegi tudásunk szerinti megközelítés alapján. A
korábbi kísérletek az „egyen kevesebbet, mozogjon többet” perspektíva
köré összpontosultak.
Ha szemléletet tudna váltani, vajon mi történne?
Remény
Íme a jövőképem: Úgy gondolom, hogy ez a szemléletváltás képes
visszahozni a reményt az elhízás kezelése terén, és utat fog mutatni
az önbecsülés helyreállításához is.
Megosztom
„Ez a szemléletváltás képes visszahozni a reményt az elhízás kezelése
terén, és utat fog mutatni az önbecsülés helyreállításához is.”
Attól tartok, hogy az elhízással élő emberek magukat
hibáztatják– valójában tudjuk, hogy ez így van; ezt „internalizált
testsúly-előítéletnek” nevezik –, és nem úgy látják, hogy az
egészségügyi szakemberek feladata, hogy segítsenek.
Ha azonban bármely más krónikus betegséghez hasonlóan közelítjük meg
az elhízást, akkor változtathatunk a helyzeten. Az egészségügyi
szakemberek fel tudnák használni a más krónikus betegségben szenvedők
támogatása során elsajátított készségeiket, hogy segítsék az
elhízással élőket. Végül is az elhízás kezelése sokkal inkább olyan
terápiás megoldásokat igényel, amelyek javítják az egészségi
állapotunkat, a mindennapi működésünket, az életminőséget, nem pedig
csak arról van szó, hogy valaki mennyit tud fogyni.
Már csak arra lennék kíváncsi, hogy vajon Ön hajlandó lenne-e
segítséget kérni, hogy kezelje a betegségét.
Irodalomjegyzék:
Bray GA, Kim KK, Wilding JPH, World Obesity Federation.
Obesity: a chronic relapsing progressive disease process. A position
statement of the World Obesity Federation. Obes Rev Off J Int Assoc
Study Obes. 2017;18(7):715–23.
AMA resolutions. 2012.
június.
Food and Drug Administration. Guidance for Industry
Developing Products for Weight Management 2007;
Canadian
Obesity Network.
EASO: 2015 Milan Declaration: A Call to
Action on Obesity.;
Mechanick JI, Hurley DL, Garvey WT. Adipposity-based chronic
disease as a new diagnostic term: the American Association of
Clinical Endocrinoligy and American College of Endocrinology
Position Statement. Endocr Pract Off J Am Coll Endocrinol Am Assoc
Clin Endocrinol. 2017 Mar;23(3):372–8.
Waalen J. The
genetics of human obesity. Translational Research 2014;
164(4):293–301.
Kaprio J, Eriksson J, Lehtovirta M, Koskenvuo
M, Tuomilehto J. Heritability of leptin levels and the shared
genetic effects on body mass index and leptin in adult Finnish
twins. IntJObesRelatMetabDisord2001Jan251132-7.
2001;25(1):132-7.
Freedhoff Y; S AM. Best Weight: a Practical
Guide to Office-Based Obesity Management. Canadian Obesity Network;
2010.
Sharma AM, Bélanger A, Carson V, Krah J, Langlois M-F,
Lawlor D, et al. Perceptions of barriers to effective obesity
management in Canada: Results from the ACTION study. Clin Obes. 2019
Oct;9(5):e12329.
Caterson ID, Alfadda AA, Auerbach P, et al.
Gaps to bridge: misalignment between perception, reality and actions
in obesity. Diabetes Obes Metab. 2019;1–11.
Vallis M.
Quality of life and psychological well-being in obesity management:
improving the odds of success by managing distress. J Clin Pract.
2016 Mar;70(3):196–205.
Hogyan irányítják a hormonok az étvágyunkat és az étkezési szokásainkat
A vérben keringő kémiai hírvivő anyagok segítenek az étvágya
kontrollálásában. Ha megértjük, hogyan működnek, az rávilágíthat a
biológia testsúlyszabályozásban betöltött szerepére...